Nekünk ott kell lenni, haladhassunk előre,
Ha már léphettünk arra az ösvényre.
Menni, menni az úton haladni,
Megállás nélkül mindég csak ballagni.
De lassítani kell, körbe nézni egy kicsit,
Tekingetni majd elmélázni picit.
Mi szép ottan belőle erőt meríteni,
Azt elrakni, magunkkal képeiket vinni.
Vinni minden szépet, néha elő venni,
Idézgetni vissza, azzal a vigaszt éltetni.
Úgy menni utunkon élvezni lehessen,
Derű benne mindég borút temethessen.
Bánat ne sok legyen, ottan fény éltessen,
Életünkbe mindég az benne lehessen.
Mutassa az utat, terelhessen rajta,
Ha már az Istenünk velünk ezt akarta.
Azt, hogy élhetünk neki köszönhessük,
Velünk van ő mindég, hozzá igyekszünk.
Fogy az ösvény, hiszen ők oda terelnek,
Lépteink velünk egyszer révbe érnek.
Így múlik el minden, hiszen véges,
Életünk minekünk azért sohasem üres.
Mink azt valamivel mindég lefoglaljuk,
Úgy is, hogyha magunkat fárasztjuk.
Érzem, már egy kicsit én is elfáradtam,
Végül is elmondhattam azt, amit akartam.
Versekbe tettem, most kicsit pihenek,
Bízva, majd még írok itt leszek, jöhetek.
Szerző:FM.
A hetes a bűvös számom, hétszázhetvenhét bejegyzést tettem fel a blogomban, tehát ez három hetes, köszönöm minden látogatómnak aki itt járt, ez nekem fantasztikus élmény, hogy ennyi látogatom volt. Ezt a blogot lezárom másik blogban fogok írni ígérem összerakottan szebben, most kicsit pihenek. De azért szeretettel várok mindenkit a blogra. Maradok Tisztelettel Fekete Mihály.
