Olykor derülsz, máskor kerülsz,
Majd játékodba bele merülsz.
Egyszer éltetsz, aztán altatsz,
Élvezve azt, hogy szível, játszhatsz.
Olyan ez mikor őszbe megy a nyár,
Süthet a nap, úgysem ragyog már.
Az sugár nem adja, a melegét,
Hűvösen érinti meg az ember szívét.
Nem éleszti az fel, kialtassa a tüzet,
Ősz szele hűt le benne meleget.
Szürkeségét viszi bele a szívbe,
Úgy burkolja azt bele sűrű ködbe.
Ott hagyja azt benne szürkeségben,
Ködtengernek a csillámló jegében.
Ledermedten az életbe fájón,
Annak szépsége át ne jöjjön azon.
Olykor jössz te, aztán már kerülsz,
Jössz nevetve, majd újra eltűnsz.
Ne csináld, mert fáj ez énnekem,
Így darabokra hullik szét a szívem.
Maradjál, ha nem végleg menjél el,
Én rendelkezzek az életemmel.
Minek fájdítani abba bánatot vinni,
Hagyni kell a szívet, nyarába menni.
Szerző: FM.
2 megjegyzés:
Szep vers !!!
Kar hogy akinek szol az nem olvassa!!
Megjegyzés küldése