2014. szeptember 10., szerda

Vers. Elnézem én az őszben.

                                     Elnézem én az őszben.
                                     Elnézem én az őszben, a rezesen festett tájat,
                                     A természet által színezett bogyókat.
                                     Levelei között fáknak, a bokroknak,
                                     Gyöngyszemek ágakon, ők díszei azoknak.

                                     Ékesítik fel, színezik az őszt, annak a táját,
                                     Kiemelik így a csendnek a hangját.
                                     Azt, amiben azért bele viszi a pisszenést,
                                     Egy, egy hulló levél benne hallat zizzenést.

                                     Már a végtelenre azután a csend ráborul,
                                     A tájon rezesen csillogó fákon tornyosul.
                                     Olyan ez az egész, mint egy bűvölet,
                                     Csodálni lehet őt csak, a gyönyörűségeset.

                                     Szép az ősz gyönyörűen mutassa a világát,
                                     A táj készülődik, mert majd hozza álmát.
                                     De előbb még ékesíti, arra ráteszi a díszét,
                                     Festi fáinak levelét, a közé rakott gyöngyét.

                                     Az megmutassa gyöngyét termését a fáknak,
                                     Mert, hogy elénk tárja gazdagságát annak.
                                     Beérett gyümölcsét, azt kínálja fel szüretre,
                                     Még szundít a természet, az maradjon télire.

                                     Gazdagság a természeté, benne halmozódik,
                                     Az közben készülődik, lassan álmodozik.
                                     Álmodik az egy új tavaszt, annak eljöttét,
                                     Majd rakhassa ott is levelek közé gyöngyét.

                                     Mert oda rakja, a táját az mindég felékesíti,
                                     Az a fukarságot sohasem élteti.
                                     Ha teheti, annak a bőségét elébe helyezi,
                                     Úgy szép ő, ha az őszi táját bogyói színezi.
                                     Szerző: FM.



2 megjegyzés:

Unknown írta...

Köszönöm..Nagyon szép.

Mihály Fekete írta...

Köszönöm szépen Józsefné Kránsecz.

Megjegyzés küldése