Elnézem én az őszben, a rezesen festett tájat,
A természet által színezett bogyókat.
Levelei között fáknak, a bokroknak,
Gyöngyszemek ágakon, ők díszei azoknak.
Ékesítik fel, színezik az őszt, annak a táját,
Kiemelik így a csendnek a hangját.
Azt, amiben azért bele viszi a pisszenést,
Egy, egy hulló levél benne hallat zizzenést.
Már a végtelenre azután a csend ráborul,
A tájon rezesen csillogó fákon tornyosul.
Olyan ez az egész, mint egy bűvölet,
Csodálni lehet őt csak, a gyönyörűségeset.
Szép az ősz gyönyörűen mutassa a világát,
A táj készülődik, mert majd hozza álmát.
De előbb még ékesíti, arra ráteszi a díszét,
Festi fáinak levelét, a közé rakott gyöngyét.
Az megmutassa gyöngyét termését a fáknak,
Mert, hogy elénk tárja gazdagságát annak.
Beérett gyümölcsét, azt kínálja fel szüretre,
Még szundít a természet, az maradjon télire.
Gazdagság a természeté, benne halmozódik,
Az közben készülődik, lassan álmodozik.
Álmodik az egy új tavaszt, annak eljöttét,
Majd rakhassa ott is levelek közé gyöngyét.
Mert oda rakja, a táját az mindég felékesíti,
Az a fukarságot sohasem élteti.
Ha teheti, annak a bőségét elébe helyezi,
Úgy szép ő, ha az őszi táját bogyói színezi.
Szerző: FM.
2 megjegyzés:
Köszönöm..Nagyon szép.
Köszönöm szépen Józsefné Kránsecz.
Megjegyzés küldése