Vers. Vágyom a síkságot.

                                                           Vágyom a síkságot,
                                                           Vágyom a síkságot, az alföldet,
                                                           A dűlő utat a vidéket.
                                                           Útjait, a vadvirágost,
                                                           Szarkalábast, a pipacsost.

                                                          A végtelenbe nyúló tájat.
                                                          Benne utakat, fasorokat.
                                                          Ők a messzeséget körbe veszik,
                                                          Vele a tájat kiemelik.

                                                          Ott vannak a távolba a láthatáron,
                                                          Túl a szomszédos falvakon.
                                                          Mert azok is képbe vannak,
                                                          Templom tornyukkal látszanak.

                                                          Fák közt a kék ég alatt,
                                                          Fény hozza közelebb a házakat.
                                                          A falukat dűlők válasszák szét,
                                                          Melyek nevelik terményt.

                                                         Tengerit netán aranyló búzát,
                                                         Napraforgót mi bontja szirmát.
                                                         Így szeretem a vidéket,
                                                         Mert látom a távoli képet.

                                                         Képbe előttem a tájat,
                                                         Ami örökös varázslat.
                                                         Hónapról, holnapra változik,
                                                         Mert a termény a dűlőkön beérik.
                                                         Szerző: FM.
Vágyom a síkságot,
Vágyom a síkságot az alföldet,
A dűlő utat a vidéket.
Útjait, a vadvirágost,
Szarkalábast, a pipacsost.

A végtelenbe nyúló tájat,
Benne utakat, fasorokat.
Ők a messzeséget körbe veszik,
Vele a tájat kiemelik.

Ott vannak a távolba a láthatáron,
Túl a szomszédos falvakon.
Mert azok is képbe vannak,
Templom tornyukkal látszanak.

Fák közt a kék ég alatt,
Fény hozza közelebb a házakat.
A falukat dűlők válasszák szét.
Melyek nevelik a terményt.

Tengerit netán aranyló búzát,
Napraforgót mi bontja szirmát.
Így szeretem a vidéket,
Mert látom a távoli képet.

Képbe előttem a tájat,
Ami örökös varázslat.
Hónapról holnapra változik,
Mert a termény, a dűlőkön beérik.
Szerző: FM.