Vers. A barátság.

                                         A barátság.
                                         A barátság selymesen lágyan jön át,
                                         Mint puha kelme úgy adja magát.
                                         Megérint, az majd simogat,
                                         Lélekbe hagyva benne nyomokat.

                                         Benne a lelkünkbe hagyja a nyomát,
                                         Felébreszti az a kíváncsiságát.
                                         Ami aztán már élteti a vágyat,
                                         Éleszti az fel majd a rajongásokat.

                                         Nincs távolság, amit az ne törne át,
                                         Közelségét hozza, adja akaratát.
                                         Egymáshoz való ragaszkodásokat,
                                         Lelkek érintik meg egyik a másikat.

                                         Aztán már a szív viszi vágyódását,
                                         Jelzi az a másiknak hiányát.
                                         Meghatározhat az aztán napokat,
                                         Szépeket, vagy benne aggódásokat.

                                         Nekünk is rossz, ha érezzük bánatát,
                                         Ha netán a nap bele viszi rosszát.
                                         Ami a másiknak fáj az miránk is hat,
                                         Fáj úgy is, ha adjuk vigaszunkat.

                                         Kell az úgy jó, ha örömöt viszünk át,
                                         Kiértékeljük az élet fintorát.
                                         Mert a barátság úgy jó, ha simogat,
                                         Boldogságba visz, fogathat madarat.
                                         Szerző: FM.