Mit ér az élet fény nélkül,
Üres méhkaptár méz nélkül.
Nem zsong abba a szeretet,
Nem érlel csókot, édeset.
Ha felhő fedi le az egünket,
Akkor is viszem fényemet.
Két kezem téged simogat,
Érlelem vele csókodat.
Vágyom én édesem azokat,
Mert akaratot mozgathat.
Akaratot szenvedélyben,
Ami éltet a múló időben.
Benne gyökeret engedünk,
Ékköve annak gyerekünk,
Életünk értelmét adja,
Mert annak ő a smaragdja.
Mézel telt lesz minden napunk,
Abba zsongásnak teret adunk.
Napfényezi be utunkat,
Ékkő ottan fényt szikráztat.
Szikráztassa ő sokszínűségit,
Szét árasztja a szeretetit.
Minden körülötte forog,
Mert öröm az, hogyha boldog.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése