Reggelemben, ahogyan felérzem,
Már tol magától engem a fekhelyem.
Felülök, én elmondom az imámat,
Istenünket kérem adjon itt oltalmat.
Napban a bánat ne emésszen engem,
Mert ha ez így lesz, él a környezetem.
Ami borzaszt, fájdalmat okozhat,
Mindég kerülje énnekem sorsomat.
Nekem az erőszak nem élteti lényem,
Én az égieket mindég arra kérem.
Ne érintsen olyan, ami sokkolva hat,
Amit démon szállta ember csinálhat.
Ha közvetve érint is rombolja életem,
Gondolataimban a borzalmat temetem.
Ember, hogy bánthat úgy másikat,
Tettével esetleg életet, életeket olthat.
Ezt én soha, de soha meg nem értem,
Énemtől ilyenkor mindég kérdezem.
Miért is kellet, mi az mit megoldhat?
Hiszen amaz vissza már nem szólhat.
Eltűnődök, az okokat hiába keresem,
Marad nekem, így ez örök kérdésem.
Én Istenünket kérem, tőle az oltalmat,
Nem illethet senkit, hogy életet onthat.
Imámba foglalom, kérve esedezem,
Ne csorbítja ilyen sohase az érzetem.
Türkizes ég borítsa nekem a napomat,
Ne rombolhassa borzalom tudatomat.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése