Itt ülök én a bőröndömön,
Hősége a napból átjön.
Lefedi mostan terét melege,
Azúr színét öltötte fel ege.
Érint a fény, mert jól esik,
Olyan csábítónak tűnik.
Hív az menni kell énekem,
Jön e, vonatomat lesem.
Gördül már be az állomásra,
Megáll ott várva az utasokra.
Felszállunk, helyezkedünk.
Majd indul a vonat velünk.
Tájakon, meséseken visz át,
Mutatja az végtelen síkját.
Majd lankását a hegyeinek,
Neki szirtjei az égig érnek.
Mert ha én majd célba érek,
Titeket meg érinthetlek.
Lábam rajtatok megvetem,
Ormotokra visz fel engem.
Ösvényen fák lombja alatt,
Ottan az ember, ha haladhat.
Nyugtatóbb annál nincsen,
Le van vele fedve minden.
Neki oly kísérteties hatása,
Mégis ott van a varázsa.
Kicsike reccsenés, a nesz,
Csend az, ami ott körbe vesz.
Szerző : FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése