Vízen vagyok mostan csónakon,
Tavon, gyönyörű alkonyon.
Nézem, bukik le már lassan,
Éjébe a nap, már jó kormosan.
Megfesti, ő még egére felrakja,
Türkizbe keveri, benne a lilája.
Viszi a tájra ott van, fent egén,
Látja azt, nézi tóvizének tükrén.
Színe ott van, a víztükre vetíti,
Tükrözi vissza, azt terébe élteti.
Hullám ringassa neki a fényét,
Gyönyörűvé téve vele az estéjét.
Megpihen már lassan minden,
Szitakötő is rajta nádlevélen.
Egy két madár pásztázza a vizet,
Keresi, mivel enyhíthet éhséget.
Elpilled minden, szellő simogat,
Jóleső az hűvös már a fuvallat.
Kellemes mesés egy ilyen este,
Benne a nap az fényét vesztette.
Lefedte már füstös színe egét,
Csillag tündököl éltetve az estét.
Siklik a csónak, érintve a partot,
Hullám paskolja, estében azt ott.
Mozdul a nád szellő játszik vele,
Búcsúzásként int neki levele.
Csendes estébe mi is lepihenünk,
Bízva abba szép napra ébredünk.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése