Fekete szárnyain lassan röppenve,
Jön, érkezik az este homályba terülve.
Sötétbe burkolva éjsötét palástban,
Ragyogó csillagoknak társaságában.
Éjszakába ragyognak, ők azt díszítve,
Csillogásukat az éterbe vetítve.
Bele viszik azt, így elkápráztatnak,
Megérintenek, ahogy hunyorognak.
Szívet lágyítanak, megyek epekedve,
Tégedet édes közéjük képzelve.
Mert adod, hozod mindég fényedet,
Beragyogod te nekem az egemet.
Így hát életemnek vagy te az ékköve,
Ragyogó csillagként engemet követve.
Vigaszom vagy nekem az ábrándom,
Meghatározod, könnyíted a sorsom.
Életemnek, fényeddel borúját áttörve,
Amitől az embernek töretlen a kedve.
Vágyom én a fénynek játékát,
Annak szemeiden átjövő hunyorát.
Érkezik az este, jön homályba terülve,
Utamat járom már lassan hazaérve.
Így hát érinthetlek, érzem érintésed,
Ékkő vagy csillag, érintsen a fényed.
Szerző : FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése