Már a szellő fuvallata langyos,
Szól a pacsirta a dalos.
A tavaszba visz ő éneket,
Vele feléleszti a kikeletet.
Annak tája mily magasztos,
Madarak dalától hangos.
Éled kel már a természet,
Fakasztassa a rügyeket.
Fúj a szellő, mert játékos,
Ágat dajkál mely virágos.
Az elfeledi lassan a telet,
Már sarjat hajt leveleket.
Átélni ezt így oly ábrándos,
Emlékezetben telet mos.
Mert tölti fel az új képeket,
Vele ad, hoz egy új életet.
A kies táj milyen magasztos,
Bimbó pattan, már virágos.
Hozzák ők sokszínűségüket,
Tájba az örök szépségüket.
Szellő mozog, amely langyos,
A táj madárénektől hangos.
Bele dalolják az éneküket,
Mellyel bűvölik a kikeletet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése