Mikor megkörnyékez búja életemnek,
Megszunnyadnak nálam a remények.
Akkor jössz kedves, kezedet nyújtod,
Érintesz te, mindég vigaszodat adod.
Nekem te vagy, vigasza lelkemnek,
Az ébredező, lassan kelő reménynek.
Hozod ilyenkor gyönyörű mosolyod,
Sohasem hagyja el törékeny alkatod.
Örülök aztán megint minden percnek,
Rohanó időben boldogságba visznek.
Nekem a reménynek virágját adod,
Kötelékét neki te mindég feloldozod.
Szárnyai annak így újra felemelnek,
Azok minket mindég együtt repítenek.
Élhetem én így neked is világod,
Vigaszom vagy te szívem dobogtatod.
Felélesszük őket reményeink kelnek,
Mert ha környékez is búja életünknek.
Akkor mosolyodat mindég belehozod,
Azzal te életünknek a búját letiporod.
Megérintesz vigasza vagy életemnek,
Általad élnek bennem a remények.
Sokkalta könnyebb te kezedet nyújtod,
Köszönöm neked a nagyvonalúságod.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése