Hajnal serked már ébred a rét,
Kel fel a nap szórja a fényét.
Anyák napjának az ünnepén,
Már játszik egének türkizén.
Mi ünnepeljük édesanyánkat,
Virágból adjuk mi csokrunkat.
Most vonzódásunkban élünk,
Szeretet áraszt a mi szívünk.
Visszük, a csokrainkat adjuk,
Anyáinknak érintését kapjuk.
Érintenek ők mindenféleképp,
Nekünk az életünk ettől szép.
Rajtunk a simogató tekintet,
Abba benne árad a szeretet.
Ott van él az a ragaszkodás,
Az örökös anyai vágyakozás.
Mi tőlük mindég csak kapunk,
Amit meghálálni sohase tudunk.
Addig még itt mivelünk lehet,
Mit érte tehetünk a tisztelet.
Életüket nekik könnyíthessük,
Fájó az érzés, ha őt elvesztjük.
Már mikor csak szívünkbe élhet,
Marad a vágyakozásban az érzet.
Az a szeretet az akkor is átjön.
Érint a fényen a tükrözőn.
Érezni azt, az embert átkarolja,
Az áradó fény magával ragadja.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése