Áruld már el te hétpöttyös katicabogár,
Hova tűnt, hol van az a nyár?
Elmúlt az már, ó de messze szállt,
Kihunyt szívemnek tüze, életem zilált.
Hol van az a melegség, ami benne volt,
Már szerte foszló álom, ami télbe tolt.
Le fagyott oly rideg, jeges ködbe van,
Itt vagyok most abba olyan fázósan.
Köd fedi le nem jön át rajta az a fény,
Nem éltet már így engem a remény.
Hol van, már jöjjön vissza, az a nyár,
Aminek lefedi az azúros legét a fényár.
Ha megy is a nyár, édes te maradjál,
Szívembe bele mindig fényt hozzál.
Maradjon emléke, azt fedje le fényár,
Legyen ottan virág, lepke, katicabogár.
Legyél velem tündér, érintsél engem,
Ne hagyjad lefagyva nekem a szívem.
Hozzál abba szeretet végtelent bele,
Ne érintse soha meg azt télnek a szele.
Ne leheljen arra fagyosan jégvirágokat,
Hagyja meg benne úgy azt a nyarat.
Ott lehessél benne, rózsaszálam nekem,
Tedd élhetővé, széppé mindig az életem.
Maradjál itt mindig, te édes tünemény,
Élhessen szívemben az a remény.
Legyél te annak éltető fénylő lángja,
Ki benne tüzét, azt mindig égni hagyja.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése