Fut vele még az ember fiatal,
Viszi a szekere szilaj lovakkal.
Féktelenül gurul a szekér,
Majd az időbe az vele révbe ér.
Rajtunk, ahogy telik a végtelen,
Ő az idő fog vissza a szekéren.
Lelassul, már nem húznak,
Szilajságukból leadnak a lovak.
De azért ott vagyunk az úton,
Ha lassabban is haladunk azon.
Ösztön kísért ott van az akarat,
Szítja bennünk fel a vágyakat.
Kísérnek az úton a remények,
Testünkön fájdalmat enyhítenek.
Mert az időben az is megkopik,
Bele a fájdalom belopakodik.
Érezzük, velünk van bajunk,
De mert célunk van haladunk.
Még unokáinkkal ott lehetünk,
Fájdalmunkon felül kerekedünk.
Fut vele még az ember fiatal,
Viszi a szekere szilaj lovakkal.
Nem akadály ottan rögös út,
Kicsit zötyög, de a szekér fut.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése