Megyünk mi a rögös.
Megyünk mi a rögös úton,
Haladunk lassan azon.
Az életnek visszük batyuját,
Rakott oda anyánk pogácsát.
Menni kell csábító a világ,
Így érhet utol a boldogság.
Elindulunk, ő utol ér minket,
Bearanyozza a perceinket.
Utunkon egymásra találunk,
Minket kísért angyalunk.
Ott már fogva egymáskezét,
Éljük át az élet szépségét.
Közbe azért haza megyünk,
Kapuját nem zárja anyánk.
Batyunkba rakja pogácsáját,
Örül közbe, adja áldását,
Ezt ő élete végéig csinálja,
Gyerekeit mindég traktálja.
Mikor már ő nincsen,
Nyomot hagy az emberen.
Űrt, amely megfoghatatlan,
Érezzük azt, hogy ott van.
Az mégse olyan már,
Kapuja előtt ő már nem vár.
Minket ki már sohase kísér,
Kilincséhez hozzá sosem ér.
Keze nem rakja a pogácsáját,
Nem kíséri szemével családját.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése