Ó te burjánzó fojtó gyötrelem,
Miért kisérted fájón az életem.
Így csak a lelkemet háborgatod,
Ha keserű ízedet oda belerakod.
Lehangolod lelkemnek a húrját,
Hely ha, hagynád neki dallamát.
Szavát neki mi átjön akkordon,
A szív által diktált akaratokon.
Azokon melyek megérinthetnek,
Éltetik a pillanatait az életnek.
Melyek édesem, ott vannak,
Úgy, hogy szívedre ráhathatnak.
Szívet dobogtatnak, viszik át,
Léleknek a szívre ható dallamát.
Én halhassam annak dobbanását,
Hozza szemeden a lélek játékát.
Érintsen engem, töltse be lelkem,
Ne legyen abba fojtó gyötrelem.
Hangolja fel abba a húrokat,
Vihessék azok szívbe a dalukat.
Sokkalta könnyebb így az élet,
Nem kever ott gyötrelem mérget.
Lelket nem fájdít, nem húzza le,
Ízét a keserűt, nem viszi így bele.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése