Megy le a nap éppen, hogy izzik,
Egének alján az estébe veszik.
Lassan lebukik, tüze neki kiég,
Körötte ott van már a sötétség.
Lefedi, takarja a napnak fényét,
Szunnyadó hamu altassa tüzét.
Terébe teszi, a színét élteti,
Estéjére most még azt rávetíti.
Teszi az égre, rá tájára vízre,
Megfest mindent bíborszínűre.
Szép tud lenni, egy ilyen este,
Parazsa színével a nap lefedte.
Fénye úszik, vízén éli a játékát,
Partról, nézem neki a hullámát.
Fényeket ringat, altassa őket,
El bölcsőben vesztik a színüket.
Sötétebb lesz az, bíbora veszik,
Éj feketébe megy, a nap kialszik.
Csillagok fénye eget ragyogtat,
Oda várva már a felkelő holdat.
Érkezik, úszik közte felhőknek,
Színe verődik róla ezüstnek.
Benne van abba már a kábulat,
Érzi az ember, ahogyan ráhat.
Elkókad, a szeme ragad lassan,
Benne pihenhet az éjszakában.
Pirkadatkor a nappal ébredve,
Napjába neki is derülhet kedve.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése