Csak úgy, Ülök mostan én csak úgy.

                                              Ülök mostan én csak úgy.
                                              Ülök mostan én csak úgy kiábrándultan,
                                              Ott van az életem is velem oly fájóan.
                                              Itt van az gyötrőn, most átélem,
                                              Jöttek árnyként keselyük tépik a szívem.

                                              Tépik a múltamat, a porba hullt emléket,
                                              Vijjogva csontozzák szét az életemet.
                                              Úgy érzem nincs tovább innentől,
                                              Mentem én még most is pedig bánat öl.

                                              Romjaiból szedem most össze a képeket,
                                              Amit a múltamból magammal vihetek.
                                              Magammal viszem a fájó életet,
                                              Ami múltamban ott volt engem éltetett.

                                              Nincs harag, szívemben így marad a szép,
                                              Sorsomról írt regény, benne mennyi kép.
                                              Magammal azt emlékeimmel viszem,
                                              Hazugságban élnék, ha nem így teszem.

                                              Lehazudni az elmúlt életet, azt nem lehet,
                                              Éltetni kell benne az emberségeset.
                                              Eltemetni abba mindent ami rossz volt,
                                              Cselekedeteket, ami nem szívhez szólt.

                                              Tiszta fejjel aztán majd úgy tovább menni,
                                              Ne keljen a szíveknek szenvedni.
                                              Mert ha érinteni kell is még egymást,
                                              Így kerülhessük el majd azt a szívfájást.

                                              Miért is kéne a lelkeknek aztán már fájniuk,
                                              Ha egyszer szétváltak nekik az útjaik.
                                              Engedni, hagyni, menni azokat,
                                              Kívánva neki szebb életet, boldogságosat.
                                              Szerző: FM.