Búsul a nyár most, felhők mögé bújva,
Búcsúzik el a könnyeit hullatva.
Múlt ő már, meg nem ismétlődő,
Mert másikat éltet majd az újesztendő.
Mennek, múlnak sorban egymásután,
Emlék marad mind az már ezután.
Bennük a szép, magát ott provokálja,
Mert a természetet, mindég felkarolja.
Növények fejlődnek, virágok nyílnak,
Nekik száraik bimbóikban vannak.
Tájukat kiemelik, mindég széppé teszik,
Így ők a megfáradó szemet pihentetik.
Minden nyárnak megvan a varázsa,
Tüzet fellobbantó éltető parazsa.
Lehet ismeretség, lehet ez barátság,
Akár végletekig tartó megszállottság.
Változtatja, formázza a mi életünket,
Akkor is, ha néha hozza a szürkeséget.
Elmúlik az, mert új napok jönnek,
Múlatják a nyarat, vele őszbe mennek.
Búsul a nyár most, felhők mögé bújva,
Búcsúzik tőlünk könnyeit hullatva.
Most a múló idővel tovább utazik,
De nekünk életünk, ő vele gazdagszik.
Mert marad azért, miránk itten ő belőle,
Visszük magunkkal mi a jövőnkbe bele.
Kísérthetnek azok már akár egy életre,
Lehet boldogság is, ami maradhat örökre.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése