Áruld már el te hétpöttyös katicabogár,
Hova tűnt, hol van az a nyár?
Elmúlt az már, ó de messze szállt,
Kihunyt szívemnek tüze, életem zilált.
Hol van az a melegség, ami benne volt,
Már szertefoszló állom, ami télbe tolt.
Le fagyott oly rideg, jeges ködbe van,
Itt vagyok most abba olyan fázósan.
Köd fedi le nem jön át rajta az a fény,
Nem éltet már így engemet a remény.
Hol van, már jöjjön vissza, az a nyár,
Aminek lefedheti azúros egét a fényár.
Ha mennek is nyarak, édes te maradjál,
Szívembe bele mindég fényt hozzál.
Maradjon emléke, azt fedje le fényár,
Legyen ottan virág, lepke, katicabogár.
Legyél velem tündér, érintsél engemet,
Ne hagyjad lefagyva nekem a szívemet.
Hozzál abba szeretet végtelent bele,
Ne érintse soha meg azt télnek a szele.
Ne leheljen arra fagyosan jégvirágokat,
Hagyja meg benne úgy azt a nyarat.
Ott lehessél benne, rózsaszálam nekem,
Tedd élhetővé, széppé mindég az életem.
Maradjál itt mindég, te édes tünemény,
Élhessen szívemben mindég a remény.
Legyél te annak éltető fénylő lángja,
Ki benne tüzét, azt mindég égni hagyja.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése