Deresen hullnak a falevelek,
Hűvösebbek a reggelek.
Lefagy már a hulló harmat,
Dérként lepi le a tájat.
Rátelepszik az mindenre,
Virágra, árokparti fűre.
Elfagyassza, azt mit talál,
Nap melege itt nem használ.
Kel, ő reggel csodálkozik,
Mert a fénye a jégen játszik.
Szikrázik a déren rajta,
Mi a virágra is burkát húzta.
Jég kristály ül a szirmokon,
Elfagyott szép virágokon.
Nem tűr az ősz már semmit,
Altassa mi még nem szundít.
Altató dalát ő széllel fúvatja,
Azt az fütyörészve adja.
Frissíti, kavarja, a levegőt,
Hoz hidegebbet dermesztőt.
Tudja a nyílást rést keresni,
Mert ha talál azon áttud, bújni.
Hej ha éri az embernek bőrit,
Ottan csipkelődik ő egy kicsit.
Lefagy már a hulló harmat,
Napsugarakat szikráztat.
Sápadt a nap nem hat ő kár,
Szél fúj őszbe csípős az már.
Szerző FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése