Hányszor megfogadtam többet nem írok,
Aztán jönnek azok a kósza gondolatok.
Mire felocsúdok versé formálódnak,
Nekem a fejembe már strófába vannak.
Követik így egymást a papíron a sorok,
Magamon kiigazodni én sohase tudok.
Ennyi csak az a fogadalom annak,
Kit ösztönei mindég magokkal ragadnak.
Szembe szállni velük talán nem is akarok,
Hatalmukba vagyok, velük sodródok.
Berögződéseim rabságba tartanak,
Ők ellenállnak mindég az akaratomnak.
Én magammal sokszor jóba sem vagyok,
Mért kell ez nekem, de sokszor rágódok.
Aztán a belső énem szól, lenyugtatnak,
Közli hobbik ennél rosszabbak is vannak.
Megfogadtam én sokszor, hogy nem írok,
Hát magammal aztán soha se nem birok.
Rabja vagyok, hobbim által a sorsomnak,
Mert mindég van helyük a gondolatoknak.
Jönnek, érintenek, velem vannak azok,
Melyeket én mindég bele versbe rakok.
Írom a betűimet sorára papírnak,
Aztán tovább adom mesés világomnak.
Szerző: FM.
2 megjegyzés:
Nagyon szép-!!!! és még kivánom, hogy jöjjenek azok a kósza gondolatok. Mihály :)))
Köszönöm szépen Barbi.
Megjegyzés küldése