Születtünk megyünk mink az úton,
Keresztünket cipeljük vállunkon.
Viszi azt mindenki vele van a sorsa,
Mert születünk hát ez élet jussa.
Olyan ajándék mit az élettől kapunk,
Benne a bánatunk, ott van örömünk.
Visszük mindég, el nem hagyhassuk.
Az is igaz nem egyforma súlyuk.
Mert van kereszt, ami tán könnyebb,
Olyan is mi sokkolta nehezebb.
Cipeli viszi, azt érzi azért mindenki,
A teher, ami nyom az bizony lelki.
Mert futhat a szekér, siker is kísérhet,
Jöhet kátyú, mi ennek véget vethet.
Akár összetörhet, megállhat a szekér,
Akivel nem futott most messzebbre ér.
Ott van velünk örömünk, a bánatunk,
Melyik mikor arról nem mi döntünk.
Jönnek, ott vannak ők is váltakozva,
Hozva vigaszt vagy lélekre sújt rakva.
Mert ha a bánat beül, van annak súlya,
Az öröm az, ami őt majd feloldhatja.
Visszük az úton, vállunkon keresztünk,
Amit születéskor az élet adott nékünk.
Szerző: FM.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése