Két véglet van mi kísért,
Boldogság az, ha örömért.
Illúzió vagy képmutatás,
Az bánatba menő csalódás.
Két véglet közt őrlődünk,
Úgy folydogál le életünk.
Bánat viszi a vigaszunkat,
Ők töltik be napjainkat.
Utunkon ők kísértenek,
Mert hát velünk jönnek.
Egy életen át nyomulnak,
Egymással provokálnak.
Az öröm gyorsan elillan,
Megy az szinte nyomtalan.
Ha itt van jó érzést kelt,
Amivel minket ő feltölt.
Na de aztán jön a bánat,
Az már rombolóan hat,
A lelket ridegé teszi,
Mert arra fagyát ráviszi.
Szívet fájdít, nem kímél,
Szeretet benne nem él.
Rak ránk fekélyt, sebeket,
Könnybe úsztat szemeket.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése