Itt van a két testvér velünk,
A bánatunk meg az örömünk.
Gyerekei a sorsunknak,
De ők rajtunk kapaszkodnak.
Mert ott vannak az akaraton,
Csüngenek ők rajta azon.
Hozzák így mindég magukat,
Játsszák velünk a játékukat.
El nem hagynának ők minket,
Érintgetik az érzéseket.
Mert jön az öröm, rátelepszik,
Lelkünknek ez jól is esik.
Levesz bennünket lábunkról,
Mert ha akar, ő varázsol.
Oly lágyan tud megérinteni,
Jó érzés ő vele lenni.
Bele szól, nem marad a bánat,
Lelkünkre ő is ráhat.
Mintha féltékeny lenne,
Ej ha másként környékezne.
Amit hoz olyan szomorú,
Őt mindég körül veszi a bú.
Lefedi vele lényünket,
Így borúba visz bele minket.
Gyerekei a sorsunknak,
Mégis hozzánk ragaszkodnak.
Velünk vannak váltakozva,
Egymás ellen hadakozva.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése