Mikor a gyötrő bánat érint tégedet,
Látszik rajtad, lehúzza énedet.
Hat az énrám is megérint,
Fájón ér, én látom rajtad a kint.
Látom arcodra kiülni a keservet,
Lefedi az derűt, a jó kedvet.
Elveszik a fény a könnyeidben,
Nem jön nem látszik a szemeiden.
Engemet lehúz bánt ez, érintelek,
Neked én mindég vigaszod leszek.
Nyújtom, kezemmel érjelek téged,
Hagyjon a gyötrő bánatot felejtsed.
Ne fedje neked könnyed szemedet,
Lássam tisztán az átjövő fényeket.
Már aztán, lenyugszik tengered,
Újra magára talál énedben a lelked.
Neki érint aztán engemet varázsa,
Érződik lelkednek kisugárzása.
Mosolyod megint kiül arcodon,
Ragyogtatod a szemed is csillogón.
Örömöm az, ha így látlak tégedet,
Rózsaszált bánat le nem fedhet.
Virágom vagy nekem a kertembe,
Derűdet hozzad te bele a szívembe.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése