Gondolataimban bele burkolózva,
Hullámai között vágyaimban úszva.
Töltöm a napot, fázom is talán,
Hiába süt a nap életemnek nyarán.
Ragyogtassa ott fényesen egemet,
Mégis hidegen érint az engemet.
Lefedi a magány azt, oly gyötrő,
Rád gondolok, a vágy az mi őrjítő.
Érzem számon még a csókok ízét,
Múló időben hallom a zenét.
Levegőben még a gyertya illatát,
Betölti azt, én vágyom az éjszakát.
Kábító varázsát énednek ott léttét,
Még sokmilliónyi ilyen estét.
Hol lelked tengere hulláma ringat,
Gyötrő bánat sohase nem szaggat.
Perceidet vágyom, amikor érintesz,
Mikor körülöttem ott az édes nesz.
Amiből átjön az érintő szeretet,
Hiszen vele teszed széppé életemet.
Messze vagy most ó az a távolság,
Olyan lehúzó az ilyen valóság.
Nincs érintés, csak a vágy a feltörő,
Gondolatot kószáló, jó megkeverő.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése